LiJánnak
Ülünk a kivilágított teremben.
Téged is lenyűgöz a csillár,
a fényről beszélgetünk.
Csak mi ketten, néhány festmény, a szavak,
nem sok, elférünk.
Te már egy mozdulattal többet mondasz
mint a falakon lógó képek
és én a közeledben érzem,
hogy ember vagyok és élek.
Esetlen kérdésekkel kényszerítelek,
hogy beszélj még.
Beszélj, közben odaadom mindenem,
kivéve a szemem, a szám, az orrom, a fülem.
Beszélj, beszélj nekem.
