A gyermekkor halványan pislákoló fénye mellett
nagyokat nyelve gondolunk vissza
milyen volt még mindenért sírni,
elfüggönyözött szobába bújva
sírni és várni, hogy egyszer csak
megun minket a gond, megriad a gyereksírástól
és messze menekül.
Megunja apró szívünk facsargatását
és ahogy régen sokszor én is,
egy idő után új játék után néz.
A gyermekkor halványan pislákoló fénye mellett,
nagyokat nyelve, a kételyek sűrű lombja alatt,
ahol a kényszerek árnyékától sehogyse szabadulhatunk,
rádöbbenünk, hogy micsoda boldogság
egy meleg szobában szótlanul simogatni
egy szelíd, puha női arcot,
simogatni és hallgatni a bőr sistergését.
