Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Valahol a kettő közöttlennék kifeszítve szívesen.Szeret, nem szeret.Tűhegyes kételyekkarcolnak a koponyámbakérdőjelet.Nyakamban az éjszakávalnézek farkasszemet azismeretlennel.Szél hátán felkapaszkodottsuttogáshullik a vállaimra,lassan araszolbefelé.Igaz, nem igaz.Nehéz a levegő,akár a léptek,szívemegészen megfeketedikmire a szakadékhozérek,kifacsarják színétaz elhanyagoltemlékekké zsugorodottévek.A kedves, becézveszólító hangfülembe csontsoványvigasz,arcomról leolvada mosoly,mint haldokló gyertyaderekán a lassan csorgóviasz.Volt, nincs.Mi fent volt magasan,lehullt.A fakó csillagokbeletaposva a sárba,a maradék felhőkbőlpedig sűrű ködöt szőtta hajnal.Még egy lépés észuhanok.Akár lent, akár fent,belül ugyanottvagyok.
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Egy korszak emlékének...
2 komment
Szólj hozzá!
12 komment
"Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
s csak néha alszik. Bennem él,
de rajtam kívül is."
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Ki a szabadba!
8 komment
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Huszka Nórinak
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
12 komment
Árva gyermek,
tudom, nem születtél volna meg
magadtól.
Tükörsima lelkeden
már egy mély lélegzet is
karistol.
Áttetsző vagy a világnak,
szinte láthatatlan és mégis
mennyire törékeny.
Az átlagosnak fel se tűnő,
várt fordulat
egy regényben.
Lépteid nem érezni,
súlyod nem súly.
Mi megfogható belőled:
csak a csont és a hús.
Minden, ami történik
csak látszólagos felfordulás.
Létezésed egy vessző,
évezredek óta tartó elbeszélésben
egy pillanatnyi megakadás.
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
szemeinkre makacs álom tapad.
Szólj hozzá!
Tárgy vagyok. Néma és mozdulatlan.
Ott maradok, ahova teszel.
Szempár vagyok. Kialvatlan.
Az ágyad. Ahova fekszel.
Fejed alatt párna.
Ablakodon beszűrődő fény.
Gyűrődés a ruhádon. Egy folt.
Verstöredék.
Egy sor.
Szólj hozzá!
Tegnap minden félelmemet
zsebre vágtam és elindultam,
hogy halálra ijesszem az estét.
Ezt a néma, alaktalan rejtélyt,
amiben bármi megbújhat.
Ezt a néma, alaktalan rejtélyt,
amibe sokszor a legaljasabb szándék furakszik.
Sokáig próbálkoztam.
Törött sörösüveget kaptam fel
és azzal hadonásztam.
Meglepetésszerűen zajt csaptam,
kukákat rugdostam és borítottam.
Bizonyos időközönként
váratlanul felordítottam.
Hosszú órák eredménytelensége után
az egyik sarkon egy rémálmom kaptam elő
de az izgalomtól kiejtettem a kezemből.
Véres hajcsomók, borotvaéles fogak,
leszakadt végtagok hulltak szerteszét.
Elsápadtam, lassan hátrálni kezdtem
majd üvöltve rohantam hazáig.
Szólj hozzá!
A falak sápadt fehérjén
megpihen az árnyék
s a bútorok is hallgatnak.
Az álmos és kimondatlan
szavak elnyújtóznak
a papíron s nem mozdulnak.
Játékom a toll, amiből
hevesen tör elő
kacskaringózva a beszéd.
Játékom a csend is, amit
kedvemre törhetek,
morzsolhatok ujjaim közt.
Játékom még a gondolat,
ez a nyughatatlan
örök csellengő, szökevény.
Minden a játékom lehet
amihez óvó és
gyengéd szeretettel nyúlok.
Minden a játékom lehet,
még az olyasmi is,
amivel játszani nem lehet.
Ilyen ez a vidám szoba,
tele játékokkal
és ha itt vagy, játékom vagy.