Álmokból összetákolt létrán
mászok fel az égig
a kedvenc csillagomért.
De még ez sem lehet
elég szentimentális,
még ez sem lehet elég szép
ahhoz, hogy megfeledkezzek
pizsamában hason csúszni
a tejúton.
Senki nem szól rám.
A részeges angyalok
szanaszét hevernek,
citerahangon horkolnak
és kifolyik a nyáluk
sörtől bűzlő szárnyaikra.
Meztelen talpamat
egy majdnem fekete
felhőfoszlány csiklandozza.
Jól esne egy kávé
de az égből csak pár csepp
hajnal csordogál.
Kiöltöm a nyelvem és rácsorog.
Fahéj és narancs
keveréke a számban,
enyhe szilvás utóízzel.
Össze-vissza csókolom
az égbolt csinos hasát,
ajkaimra tapadnak a csillagok.
Enyhe barackillatot
cipel hátán a szél.
Szivárogni kezd a reggel,
az első gyámoltalan napsugarak
megcirógatják az arcom.
De még ez sem lehet
elég fantáziadús,
még ez sem lehet elég költői ahhoz,
hogy tovább folytassam a hazudozást.
