Hiába egyensúlyozok
az alvás peremén,
még egy perc és lezuhanok.
Az álom csillámporos
ajkain csüngök, úgy
kényeztetjük egymást reggelig.
Valahonnan a mélyből
dörömböl a gyerekkor,
retteg, hogy holnapra eltelik.
A cipőmben homok,
a számban valami
kesernyés íz.
Zsebemben papírok, toll,
fülemben egy ott felejtett
nevetés, ez minden.
Ennyiből kell rekonstruálnom
a múltat, a pillanatképekké
zsugorodott időt.
A múltat, ezt a
tompa zajt, ami olyan,
mint egy távolodó szirénahang.
Az emlékezés:
szűnni nem akaró sikoltás,
fülsüketítő csörömpölés.
És az arcom...
Felébredek mire
felismerném.
