A kulcslyukon át alig hatol be a fény,
tompán csapódik be az elfüggönyözött ablakokba.
Lassan erjed a csend, szivárogni kezd a temetők szaga.
Hallom a csontok zörgését, orromban virágok illata.
Borotvapengeként hasogatja fülem
a kintről beszűrődő zavaros emberi beszéd.
Meg-megrándul a kezem, a valaha tett
hazug mozdulatok lelkiismerete cibálja, húzza,
a régen kimondott szavakat a sötét megbánásig nyúzza,
kiver a verejték.
Rég volt már ennyire melegem, nagyon rég.
Felvillan egy arc, megszólít egy hang, megsimogat egy kéz.
Kísért a darabokra tört egész.
