Valahol a kettő között
lennék kifeszítve szívesen.
Szeret, nem szeret.
Tűhegyes kételyek
karcolnak a koponyámba
kérdőjelet.
Nyakamban az éjszakával
nézek farkasszemet az
ismeretlennel.
Szél hátán felkapaszkodott
suttogás
hullik a vállaimra,
lassan araszol
befelé.
Igaz, nem igaz.
Nehéz a levegő,
akár a léptek,
szívem
egészen megfeketedik
mire a szakadékhoz
érek,
kifacsarják színét
az elhanyagolt
emlékekké zsugorodott
évek.
A kedves, becézve
szólító hang
fülembe csontsovány
vigasz,
arcomról leolvad
a mosoly,
mint haldokló gyertya
derekán a lassan csorgó
viasz.
Volt, nincs.
Mi fent volt magasan,
lehullt.
A fakó csillagok
beletaposva a sárba,
a maradék felhőkből
pedig sűrű ködöt szőtt
a hajnal.
Még egy lépés és
zuhanok.
Akár lent, akár fent,
belül ugyanott
vagyok.
