Születésnapom van.
Ki másról is írhatnék,
mint magamról?
Hadd legyek egy kicsit
ünnepien öntelt, ünnepien
felszabadult, vidám örök
gyermek és nem egy darabjaira
tépett, kukában felejtett
papírdarab, olyan elfeledett.
Számvetés. Számvetés?
Vess számot magaddal, eddigi
életeddel a gyertyafújás után -
mondják. És előtte? Hunyd be
a szemed és kívánj. De el ne
áruld mit mert nem teljesül.
Előtted az egész élet! Előttem?
Ha előttem az élet, hol a halál?
Képzavar. Középen állok, pont
középen. Mögöttem az élet és
előttem a halál, mindenki előtt.
Én még ugyan nem látom de sokak
előtt már meg-megvillan, sokaknak
integet is, az igazán rátermetteket
pedig kézfogással üdvözli.
Születésnapom van.
Engem ünnepelnek anyám helyett,
aki pokoli fájásokkal kötött
paktumot cserébe a születésemért.
Az ő egykori fájdalmaiban
senki sem osztozik, senki sem
érzi át, talán csak más, újra
szülni készülő édesanyák.
Ti, akik most kezet szorítotok
velem, megveregetitek a hátam,
üzeneteket írtok nekem, hol
voltatok amikor neki fájt?
Amikor elvágták a köldökzsinórt
akkor melyikőtök gratulált?
De azért őszintén köszöntötök.
Engem, nem anyám. De hazudnék
ha azt mondanám, hogy nem esik
jól csak az, hogy én most vagyok,
nekem semmibe sem került.
Ettől függetlenül tényleg sokat
jelent és szeretlek benneteket.
Születésnapom van.
Köszönöm szépen!
