Egy korszak emlékének...
Bárhol is legyek, bárhol is legyél,
olthatatlan a szomjúságom, éhezem és
rettentő száraz a levegő
de megyek mert menni kell s élek
aljasok közt mert élni kell.
Sárban fürösztöm a szívem,
áztatom egész éjjel, hogy
reggelre átvegye a színét és
amikor odaadom, majd undorral mondhassam: Tiéd.
